Energia, energia, energia

Az újrahasznosítás rengeteg energia. Méghozzá fosszilis energia. Hiszen az újrahasznosító központokat fel kell építeni, a gépeket üzemeltetni kell, a keletkező hulladékot el kell szállítani ezekbe az újrahasznosító központokba, amik rendszerint nem a centrum, hanem a perifériás országokban találhatók, így sok száz, ha nem sok ezer kilométert utazik a hulladékunk, amíg hasznosításra nem kerül. Ennél még valószínűleg az is kisebb környezetterhelést jelentene, ha helyben elégetnénk, ami azért elég rosszul hangzik, valljuk be. Szóval mire a hulladékunkból újra nyersanyag lesz, abból pedig használati tárgy, rengeteg fosszilis energiahordozót eltüzelünk. Ez pedig szén-dioxid és egyéb szennyező anyagok kibocsátásával jár. Ennek egészségügyi kockázatai épp úgy vannak, mint ahogy a klímaváltozást is fokozza.

Downcycling, avagy hulladékból hulladékot

Egyre elterjedtebb kifejezés a “recycling” (azaz újrahasznosítás) helyett a “downcycling”, amelyre sajnos nincs igazán jó magyar szavunk, pedig nagyon kifejezi a probléma velejét. Értékcsökkentő újrahasznosításnak szokták fordítani, ami azt jelenti, hogy az újrahasznosítási folyamat során olyan új terméket állítanak elő, amelyet vagy nem tudnak majd még egyszer és még egyszer újrahasznosítani, vagy sokkal silányabb minőségű lesz és végül ugyanúgy a szemétégetőben vagy a hulladéklerakóban végzi. Például PET palackból polár pulóver készül, ami nagyon jól melegen tart, de mikor kidobnád, a műanyaggal kevert pamutot már nem lehet újrahasznosítani. Másik példa, hogy sokszor az újrahasznosított műanyagból készült tárgyak gyorsabban elkopnak, eltörnek, elhasználódnak, gyorsabban visszakerülnek az újrahasznosítási folyamatba (ha egyáltalán), ami még több energiát és környezetterhelést jelent.

Minden újrahasznosítható?

Szintén nagy probléma, hogy nem minden újrahasznosítható. Bár a lakosság jó szándékkal mindent, amit műanyagnak vél, elhelyezi a szelektív hulladékgyűjtőkben, a hulladékfeldolgozókban kénytelenek átválogatni többször is a szemetünket, ugyanis sok minden, amit mi műanyagnak vagy papírnak vélünk, valójában nem az és nem hasznosítható újra. A leggyakoribb példa a csokis papír, az ételmaradványokkal szennyezett, zsíros papírcsomagolások, a nejlonharisnya, CD-lemez és a hungarocell. Tehát az újrahasznosítás lehetőségei is limitáltak, nem tudunk mindent másodlagos nyersanyaggá alakítani.

Magyarországi kitekintés

Mi magyarok, a háztartási hulladék mindössze 17%-át gyűjtjük szelektíven, amivel messze elmaradunk a skandinávoktól, akiknél ez a szám 80-90%. Viszont a hulladék feldolgozásának egy része helyben zajlik, amiről itt láthattok egy kis videót is.

Mit tehetünk mi?

Felmerül a kérdés, hogy ha az újrahasznosításban rejlő potenciál limitált és a folyamat maga pedig szennyezi a környezetet, akkor mégis mit lehet tenni? A válasz nagyon egyszerű: termeljünk kevesebb szemetet! Ez talán nem tűnik egyszerűnek, pedig egy ki odafigyeléssel és a szokásaink megváltoztatásával nagyon hamar látványos eredményeket érhetünk el. Remek alkalom a gyakorlásra, a Műanyagmentes Július kihívás, amihez mi is megosztunk veletek néhány tippet a Facebookon és az Instagrammon is, de a honlapot böngészve is sok tippet találtok. Természetesen minden próbálkozásunk ellenére fogunk termelni műanyag, üveg és papír szemetet is, nagyon fontos, hogy ezeket viszont gyűjtsük szelektíven, hiszen azért az újrahasznosítás által legalább a körforgásban marad az anyag és nem kell az előállítására erőforrásokat fordítanunk.

Doró

The post Megoldás-e az újrahasznosítás? appeared first on Julka Webshop.

Miről szólt a kutatás?

Az eddigi kutatások leginkább a sekély, felszín közeli vizek lakóit vizsgálták (s mutatták ki a szervezetükben a műanyagokat). A mélytengeri felemáslábú rákokhoz tartozó, tengeri bolháknak hívott aprócska ízeltlábúak testében sikerült kimutatni a táplálékkal felvett mikroműanyagot hét csendes-óceáni mélytengeri árok 7000-10890m mélységben lévő élőhelyeiről, a Japán-, az Izu-Bonin-, a Mariana-, a Kermadec-, az Új Hebridák- és a Peru-Chilei-árok területéről.

Mi azok a mikroműanyagok és mit okoznak?

A műanyag az aprózódás révén, hasonlóan más szerves törmelékekhez, apránként lesüllyed a tengerek mélyebb vizeibe is, részint „önerőből”, részint pedig a felszín közelében élő és azt elfogyasztó állatok testével együtt. Számos állat számára a mikroműanyag a mérete miatt hasonló az állat alapvető táplálékához, így szándékosan elfogyasztják a darabkákat. Mintegy 700 faj esetében mutatták már ki a káros hatásukat, részint azzal, hogy fizikai akadályt képeznek az állat emésztőrendszerében, részint pedig azáltal, hogy az állatok mozgását, s ezen keresztül a táplálkozását akadályozzák. Emellett valószínű, hogy bizonyos műanyag-adalékok közvetlen mérgező hatással is bírnak.

Hol mutatták ki?

Eddig a legnagyobb mélység, ahol üledékből kimutatták, a Kuril-Kamcsatkai-árok 5700m mélysége volt, illetve az észak-atlanti régióban 2200m mélységben került elő. Azonban az óceáni áramlatok és a táplálkozási lánc tulajdonságai alapján logikus volt, hogy a 6000m-nél mélyebb területekre is eljuthatott már a szennyeződés, ezt persze bizonyítani is kellett. Számos mélytengeri állat igen változatos táplálkozású (beleértve a felemáslábú rákokat), s egy olyan régióban, ahol minden falat a túlélést jelenti, várható volt, hogy az újszerű, tápláléknak tűnő anyagokra is rávetik magukat. A jelen kutatás a felemáslábú rákok emésztőrendszerében található mikroműanyagokat vizsgálta, az állatokat 2008-2017 közti kutatóutak során, merülő automatákkal gyűjtötték be, a fentebb megnevezett árkok összesen 9 helyszínéről. Egyik ilyen merülés során készült videó a Mariana-árok mélyén élő állatokkal.

A vizsgálat

Minden helyszínről 10-10 egyedet vizsgáltak meg. Mégpedig mindegyiknek az emésztőrendszere legmélyebb bugyrait, mivel a merülőegység elvileg vihetett magával szennyeződést a mélybe, s előfordulhatott, hogy (a videóban is látható módon) az arra magukat rávető állatok ebből beszippanthattak. Három fajba tartozó, 7050-10890 méteres mélységekből összegyűjtött rákocska került a mikroszkópok alá. Ezeket ultra-tiszta laborkörnyezetben és minden, a vizsgálat során felhasznált anyag szűrésével igyekeztek megóvni a nem az állatból eredő mikroműanyagoktól. A rákocskákból kioperált bélszakaszt kálium-hidroxid oldatban feloldották, ez az anyag a mikroműanyagok legnagyobb részét érintetlenül hagyja, így alkalmas a vizsgálatokra. A feloldott sejtek után maradt anyagot átszűrték, így a műanyagokat ki tudták nyerni a mintákból. Ezeket egyedenként megszámlálták, majd fényképeket is készítettek róluk és megmérték a kiterjedésüket is. Elsősorban műanyag szálacskákat kerestek a vizsgálatokban (a cikk ábráján látható néhány, a Mariana-árokból eredő darab…).

Mit találtak?

A szálak részletes vizsgálataival igyekeztek olyan adatokat is kinyerni, amelyekből azok eredete is valószínűsíthetővé vált. Színük és összetételük szerint osztályozták őket (a részletes lista a tanulmányban megtalálható). A teljesen műanyag– (PVC, PA, PE, nylon, rayon) és műselyem-szálakon túl fél-szintetikus szálak is voltak. Mint pl. a különböző textíliáknál használt rami, vagy más cellulóz-alapú szál. De az egységes volt, hogy az állatokból előkerült szálak mind emberi, mesterséges eredetűek voltak. Mind a 9 helyszínen kimutatták a vizsgált állatkákból e szálakat. Az arányuk 50-100% közt volt, vagyis legalább a rákocskák felében jelen volt mindenhol, az 50% az Új-Hebridák-árokból, 6948m mélyről vett mintákban volt. A 100% pedig a Mariana-árok 10890m mélységéből eredt! Az összes megvizsgált állatka 65%-ában volt valamilyen mikroműanyag szál… Érdekes módon, a kék színű szálak az állatokban találtak 66%-át tették ki. Érdemes tudni, hogy a mélytengerek élőlényei a kékre különösen érzékeny látásúak. S a különböző biolumineszcens élőlények is e tartományú fényt bocsátanak ki.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi idő óta lehettek a szálak a rákocskák belében, mivel ismeretlen azok emésztésének időbeli folyamata. Azonban, mivel már a 2008-as mintagyűjtésből származó állatkákban is megvolt, azt bátran ki lehet jelenteni, hogy legalább 10 éve bejutott a mikroműanyag a mélytengeri árkok élővilágába is. Valószínű, hogy nincs ma már a tengeri ökoszisztémában olyan szereplő, amelyhez ne jutottak volna el a mikroműanyagok …

Források:

A The Royal Society Open Science folyóirata február 27-én hozta nyilvánosságra a tanulmányt, amelyet teljes egészében ITT olvashatunk.
A bejegyzés eredeti szerzője, akinél a cikk szerkesztetlen változata olvasható: Égen-Földön-Föld alatt.

The post Mikroműanyagok a mélytengeri élőlényekben is jelen vannak appeared first on Julka Webshop.

Sziasztok, Anett vagyok, két gyerkőc édesanyja, a Julka egyik megálmodója. A következő sorokban arról írok nektek, hogyan alakítottam ki a PET palack nélküli mindennapokat. Ez az első blogbejegyzésem és bevallom nagyon izgulok. Mégis úgy érzem, hogy az az út, amin elindultam, számomra megéri azt a lépést, hogy kilépjek a komfortzónámból.

Változás nincs motiváció nélkül

Akik ismernek engem azok tudják, hogy a hosszú, olyan igazi eszmecserés beszélgetések nagyon inspirálnak és ezekből töltekezek a legtöbbet. A zero waste életmód gondolata is akkor férkőzött be a mindennapjaimba, miután Nastasiával több ízben elmélkedtünk a társadalmi és környezeti problémákról és mindennél világosabban éreztem, hogy sokkal tudatosabban kell mérlegelnem a döntéseim következményeit. Azokra a következményekre is gondolnom kell, amikkel eddig nem foglalkoztam kellő súllyal. Rájöttem, hogy bár számos területen töröm magam, hogy gyermekeimnek stabil és élhető gyerekkora lehessen, de mégis lényeges, a jövőjüket érintő szempont nem került fókuszba. Ráébredtem, hogy a kialakított családi rutinok sokszor rombolják azt a Földet, amin felnőttkorukban is élniük kell. Ezek az érzések vezettek ahhoz az elhatározáshoz, hogy változtatok a háztartáson és megpróbálok egy hulladékszegény életmódot bevezetni. Jött is a kérdés: hogyan kezdjem?

PET palack száműzve

Szeretem látni, ha valaminek van kézzelfogható eredménye. Ezért megnéztem, hogy mi az a műanyag szelektívben, amiből a legtöbb van és aminek elhagyásáról úgy gondolom, hogy egy vállalható lépés lenne a családunk életében. Mivel akkor még egyáltalán nem ittunk csapvizet, naponta jelentős mennyiségű PET palack gyűlt össze hulladékként, így adta magát a választás. Korábban minden bevásárlólistán első helyen szerepelt a minimum 2 zsugor szénsavmentes ásványvíz.  Így aztán érthető, hogy furcsa, de egyúttal büszke érzés volt ásványvíz nélkül hazatérni a nagy-bevásárlásból.

Jött a következő kérdés: kell-e vízszűrős kanna  –  ha veszünk, akkor melyiket válasszuk –  vagy csak bízzunk abban, hogy nem lehet kockázatosabb csapvizet inni, mint választani bármilyen élelmiszert a boltok polcairól. Rászántam 1-2 estét a kutakodásra: milyen a hazai csapvíz minősége és van-e olyan tényező, ami miatt érdemes vízszűrőt használni. Több cikk is szembejött velem a PET palackokból kimosódó mikroműanyagok káros hatásairól. Ezek megerősítettek abban, hogy jó döntés szakítani ezzel a kényelemből fenntartott szokással. Közben megtaláltam a válaszokat is a döntéshez, miszerint európai viszonylatban jó minőségűnek számít a hazai csapvíz és mivel nálunk az íze sem zavaró, így elmaradt a vízszűrő keresgélés. Egyik napról a másikra a családból mindenki (apa, anya, gyerekek) csapvizet kezdett inni. Meghozni a döntést és ezzel megspórolni nagyságrendileg havi 8000 Ft-ot, nem is volt olyan nehéz.

Nehézségek és ötletek a megoldásra

Valóban egy megvalósítható első lépés volt a mi családunkban a PET palackok száműzése, de az átállás korántsem volt zökkenőmentes. A következő sorokban megosztom veletek, milyen nehézségekkel találkoztam az első hetekben és milyen új szokásokat vezettem be válaszként. Bízom benne, hogy ezek a tapasztalatok segítségetekre lehetnek egy hasonló döntésnél.

Kevesebb napi folyadékbevitel

Évekkel ezelőtt sokat küzdöttem azért, hogy elegendő folyadékot igyak naponta. Számomra nagyon nagy segítség volt anno, hogy megfogadtam azt a sokszor halott tanácsot, miszerint végy magad mellé egy másfél literes palackot, aminek segítségével látod, hogy mennyit iszol. Ez hiányzott az elején, mert megszoktam, hogy látom mennyit ittam. Az első napokban előfordult, hogy kevés folyadékot ittam és éreztem ennek negatív hatását. Ennek kiküszöbölésére nekem két módszer vált be. Az egyik trükköm, hogy reggel egy másfél literes kannában teát főzök és ezzel indítom a család napját, így a fejenként közel fél literes folyadékkal megalapozom a napot. A másik új szokásom, hogy amikor a gyerkőcöket kínálom vízzel, szigorúan én is megiszok egy pohár vizet. Azt is kitapasztaltam, hogy ha egy öblösebb csészét használok, úgy jobban be tudom tartani a napi minimum 2 liter folyadékfogyasztást.

Mindig legyek előrelátó

Azzal a problémával is szembesültem, hogy korábban sokszor választottam egy kényelmes megoldást, ha épp úton voltam. Itt arra gondolok, hogy bár a gyerkőcöknek mindig készítek valamilyen folyadékot egy kis kulacsban, amit viszünk magunkkal a játszótérre vagy bármilyen programra, de magamnak sokszor útközben vettem egy fél literes ásványvizet. Ennek a szokásnak az újraírása volt számomra a legnehezebb. Egész egyszerűen sokáig elfelejtettem magamnak is odakészíteni a vizet, így vagy kibírtam hazáig, vagy csalódottan mégis a fél literes megoldásnál kötöttem ki. Ami segített bevezetni az új szokást az állandósított cetli a tükrön az előszobában, ami arra figyelmeztet, hogy vigyek vizet az egész családnak.

Amikor nem rajtunk múlik

Végül, talán a legnehezebben kivédhető helyzet, amikor úgy kerül műanyag palack a háztartásba, hogy az igazából nem a mi döntésünk. Gondolok itt a vendégek által hozott üdítőkre, vagy a gyerkőcök kedvére tevő rokonok látogatásaikor kapott kubus palackokra. Ezekre nincs trükköm, csak annyi, hogy egyre többször beszélgetünk a környezetünkkel a változásról.

Bízom benne, hogy a fenti gondolatok arra inspirálnak mindenkit, hogy időközönként érdemes felülvizsgálni a szokásainkat, és legyen az bármilyen apró lépés is – akár csak a PET palack elhagyása – érdemes elindulni a zero waste életmód felé vezető úton.    

The post Mindennapok PET palack nélkül – Az én első lépésem appeared first on Julka Webshop.