A bioműanyagok jelentenék a megoldást?

Ki ne hallotta volna még a bioműanyagok kifejezést? Egyre többször találkozhatunk a mindennapi életben is lebomló, bio, komposztálható műanyagból készült termékekkel. Nagy áruházláncok, fesztiválok és piaci kistermelők egyaránt igyekeznek zöldíteni a tevékenységüket a bevezetésükkel. Ezzel párhuzamosan sok hír és álhír kering, hogy nem is bomlanak le vagy épp ellenkezőleg, akár otthon is nyugodtan betehetjük a komposztunkba. Mi igaz és mi nem? Vajon valóban megoldást jelentenek ezek az anyagok a világméretűre duzzadt hulladékproblémára?

Bioműanyagok, lebomlóműanyag, komposztálható műanyag – mi micsoda?

A Hulladék Munka Szövetség, a Greenpeace, a HOSZ, a Felelős Gasztrohős és a Zöldövezet Társulás nem régiben kiadott egy közös állásfoglalást, amelyben ezt írják: “A bioműanyag egy összefoglaló név: a bio-alapú műanyagokat és a biológiai úton lebomló műanyagokat foglalja magában.” Tehát bioműanyag lehet olyan anyag, amely természetes úton lebomlik. De olyan is, amely ugyan bio-alapú (bio, biosz: gör. ‘élő’), tehát valamilyen megújuló alapanyagból készült, de a végeredmény például polietilén, ami nem bomlik le biológiai úton. Sokáig lebomló néven emlegették az ún. oxo-degradábilis, azaz „széteső” műanyagokat. Ezek az alapanyaghoz kevert fémsók hatására, fény jelenlétében mikroműanyagokká esnek szét. A mikroműanyagok pedig súlyos egészségügyi kockázatot rejtenek magukban, ha bekerülnek a vizeinkbe és a táplálékláncba. Éppen ezért nem tekinthetjük őket valódi megoldásnak. Komposztálható műanyag elnevezés azokat a bioműanyagokat takarja, amelyek természetes úton valóban lebomlanak.

Komposztálható-e a komposztálható?

A komposztálható jelző azért félrevezető, mert az említett állásfoglalás szerint az esetek kevesebb, mint 40%-ában igaz, hogy a bioműanyagok valóban le is bomlanak. A többi esetben pusztán arról van szó, hogy megújuló alapanyagokból készültek. De, ha le is bomlanak természetes úton, a komposztálásuknak több feltétele is van. “Először is szükség van olyan infrastruktúrára, amely lehetővé teszi ezen anyagok más szerves hulladékokkal történő szelektív gyűjtését. A felhasználási területekből adódóan ennek vannak nehézségei: a lakossági használat még elenyésző ahhoz, hogy a hagyományos szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe bekapcsolják. A speciális területen (pl. vendéglátás) való használatkor a szelektív gyűjtés feltételeire kell különös figyelmet fordítani (pl. ételmaradékkal szennyezett termék begyűjtési problémája).” – írja a Humusz Szövetség honlapja. A begyűjtésére azért van szükség, mert még a valóban komposztálható bioműanyagok sem bomlanak le az otthoni, házi komposztunk körülményei között. Ipari körülményekre van szükség, ahol biztosítva van a stabil páratartalom és hőmérséklet. Az ipari komposzttelepeken ezeket az anyagokat más szerves anyagokkal komposztálnák együtt, azonban ott is problémát jelenthet, hogy a biológiai úton lebomló műanyagok bomlási sebessége lassabb más szerves anyagokénál, így a kész komposzt lebomlatlan bioműanyagokkal lehet szennyezett.

Magyarországi helyzet

A fenti szervezetek közös állásfoglalása viszont ezt emeli ki legnagyobb problémaként: “jelenleg Magyarországon a komposztálható műanyagok hulladékainak megfelelő kezelésére nincsen lehetőség, ezek a hulladékok így hulladéklerakókban és -égetőkben kötnek ki.” Ez azt jelenti, hogy hiába választjuk a bioműanyagokat, elégetésükkel ugyanúgy szén-dioxid és más szennyező, egészségre ártalmas anyagok kerülnek a levegőbe. A hulladéklerakókban pedig  sokkal lassabban megy végbe a folyamat és a végeredmény nem egy hasznosítható anyag lesz. Olyan végterméket kapunk, amely sok más egyéb anyag bomlástermékeivel szennyezett. További problémát okozhat az is, hogy ezek az ún. bioműanyagok kinézetükben, tapintásukban megszólalásig hasonlíthatnak a hagyományos műanyagokhoz, így a nem megfelelően tájékoztatott vagy figyelmetlen fogyasztó a műanyagos szelektív hulladékgyűjtő edényekbe helyezheti, rontva ezzel az újrahasznosítás minőségét.

Egyszer használatos műanyagok…

A bioműanyagok tipikusan az egyszer használatos műanyagok alternatíváiként jelennek meg és azt az érzetet keltik, hogy mi most tettünk valamit a környezetünkért, a Földért. “Hiszen ezt a poharat, tányért, villát, stb-t majd úgy is komposztáljuk, nem is olyan nagy gond, hogy otthon felejtettük a saját bögrénket, evőeszközkészletünket!”- gondoljuk. Ahogy korábban is láttuk, az ördög azonban a részletekben rejlik. Ráadásul ott van az a probléma, hogy ezeket az egyszer használatos tárgyakat is le kell gyártani. Szükségünk van hozzájuk alapanyagokra, aztán szétterítik a kész termékeket a világban, ami rengeteg szállítással jár. Ez pedig mind-mind energia, méghozzá fosszilis energia. Egy korábbi írásomban próbáltam már rámutatni, hogy a hulladék kiküszöbölésén kívül milyen tényezőkön múlik a környezeti problémák megoldásának sikeressége, szerintem a bioműanyagok használatával kapcsolatban is érdemes felidézni az ott részletezett képlet tényezőit.

…és az eldobó-kultúra

Az egyszer használatos műanyagok ezt üzenik: “Miénk a világ, bármit megtehetünk, eldobjuk – kitudja, hová -, lesz vele, ami lesz. Nem számít. ” Azt üzenjük velük, hogy mi vagyunk a természet urai, a mi kényelmünk előbbre való, mint a többi élőlény élőhelyének épsége. Bármennyi erőforrást elhasználhatunk, még ha pazaroljuk is ezzel őket, és hogy, ami egyszer koszos vagy nyomódott vagy kicsit hibás lesz, az rossz, azt eldobjuk. Anélkül, hogy nagyon messzemenő következtetések vonnék le, szerintem ez egy fontos aspektusa a tárgyhasználatunknak és érdemes elgondolkodnunk rajta. Valószínűleg a szívünk mélyén egyikünk sem azonosul ezekkel a gondolatokkal, hiszen akkor nem lennénk itt, nem próbálnánk csökkenteni a hulladékunkat, nem zöldítenénk a háztartásainkat. A tartós megoldások és az odafigyelés választásával egyszerre mondhatunk nemet az uralkodó fogyasztói kultúrára és ezekre az üzenetekre, valamint igent egy szebb és egészségesebb világra.

Doró