Kényelem-függőség – valóban a rabjai vagyunk?

Mikor elkezdünk az ökológiai válságról, környezetvédelemről beszélgetni, önkéntelenül is felmerül mindig a kérdés: hogy jutottunk ide? Mi okozza ezt? Bennünk van valami, ami eleve “rossz”, esetleg menet közben “romlott el” valami? Vajon mi az a tulajdonságunk, ami miatt a vesztét okozzuk a bolygónknak? Vagy nem is bennünk van a hiba, hanem külső nyomások miatt fogyasztunk úgy, ahogy, okozzuk azt, amit? Sokan azt állítják a kényelem és a kényelmességünk tehet nagy részben arról, hogy itt tartunk. Vajon igazuk van? Ezt fogom most körbejárni.

A kényelem áthatja az életünk

Fotelból kapcsolgatjuk a televíziót, mikrohullámú sütőben percek alatt dobjuk össze a vacsoránkat félkész ételekből, fél nap alatt teszünk meg olyan távolságokat, amik megtételéhez nem is olyan régen még napok, akár hetek kellettek, számítógép ellenőrzi, hogy helyesen írunk-e, néhány adatunk megadása után kidobja a számunkra legmegfelelőbb hitelkonstrukciót, mozgólépcsők szállítanak minket föl s alá a metróban vagy az áruházakban. De vajon valóban kényelmes az életünk?Aligha. Folyton folyvást rohanunk, nem érünk rá meghallgatni egymást, kapkodva vásárolunk be, futunk a busz után, úszik a háztartás, hónapok óta nem beszélgettünk öt percnél hosszabban a barátainkkal, csak futunk, futunk, loholunk az életünk után.

A kényelmi technológiák valódi ára

A kényelem és az azt biztosító technológiák valódi ára súlyosabb, mint gondolnánk. A gépeink előállítása – legyen szó telefonról, hűtőgépről, autóról vagy mosogatógépről – szén-dioxid-kibocsátáshoz, szennyezéshez, vegyi szennyeződéshez, és persze az erőforrások kimerüléséhez vezet. Nem beszélve azokról a kihaló fajokról és/vagy populációkról, amelyek életterének felszámolását az eszközeinkhez szükségek anyagok kitermelése okozza. A bányákban, a gépsorok mellett dolgozó emberekről, vagy épp azokról, akiknek az otthona a bányák közelében, az erőforrás lelőhelyek felett van, még nem is tettünk említést, ahogy gépeink szállítása, használata, majd hulladékká válása okozta problémákról sem. De ezeket a problémákat nem észleljük közelről, hiszen a legtöbbször tőlünk nagyon távoli országokban zajlanak a folyamatok.

De ha kicsit figyelünk, mégis a bőrünkön érezzük a hatásukat

Lehetne szólni az időjárási anomáliákról, a hazánkban is tapasztalható, klímaváltozáshoz köthető jelenségekről, de most első sorban nem erre gondolok. Hanem arra, hogy mikor ezeket a kényelmi megoldásokat választjuk – elszegényedik az életünk. Kényelem több lesz benne, ugyanakkor kevesebbet mozgunk, kevesebbet vagyunk a szabadban, egészségtelenebb ételeket eszünk, melyeknek nem ismerjük meg a valódi ízét, csak az aromák, ízfokozók, a cukor és a só gerjesztette mesterséges élvezeteket. Minél többet kapcsolódunk egymáshoz az online világban, annál kevesebbet a valódi élethelyzetekben. Nem ismerjük, hogy honnan jön az élelmünk, nem beszélgetünk a termelővel a piacon, csak egy mogorva kasszás csippantja le a kártyánkat kifelé menetek az üzletből: szerencsések lehetünk, ha egy “Jó napot!”-ot odamorog vagy ha kifogunk egy jobb kedvű eladót. Persze nem hibáztathatjuk, mi sem szívesen lennénk a helyében, hiszen végtelenül unalmas és monoton munkát végez. De miért? Hogy ő is megvehesse a kényelmi termékeket – ahogy még sok millióan pörögnek ebben a mókuskerékben.

Kinek a hibája?

Valójában mind erre vagyunk kíváncsiak, nem? 😉 Találni szeretnénk egy felelőst, akire dühösek lehetünk, akire mutogathatunk: miatta nincs jövője a gyermekeinknek. Nos, én nem tudok felelőst mutatni, nem is hiszem, hogy lenne ilyen. Mind felelősek vagyunk, még ha különböző módokon is. És első sorban nem azért, hogy hogy jutottunk ide, hanem azért, hogy hogyan lesz a továbbiakban. De azért nézzük meg mégis egy kicsit azt, hogy mi okozza mindezt – a kényszeres fogyasztást, a kényelem-függésünket és a többit -, mert ez segíthet abban is, hogy hogyan alakítsuk át a jelenlegi rendszert.

A fogyasztásra ösztönzés

Igen, a reklámok. Legyenek azok óriás plakáton vagy a influencerek posztjaiban, tévében vagy buszmegállóban, nyomtatott újságban vagy online magazinok felületein elhelyezve. Nem telik el úgy óra az életünkből, hogy ne érjenek minket különböző hatások, sőt, tovább megyek, manipulációk. Észre sem vesszük, hogy lassacskán egyre több mindenről érezzük úgy: elengedhetetlen az életünkhöz. És itt van a kutya elásva. Tényleg úgy érezzük, hogy szükségünk van rá. Nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni a valódi és a mesterségesen generált szükségleteink között. Vajon hány kényelmi termék található az otthonainkban, amikre nincs is igazán szükségünk?

Evolúciós, történelmi örökségünk

Nem rég olvastam egy könyvben, hogy feltételezések szerint azért fogyasztunk sok édességet, azért állunk meg nehezen egy kocka süti után, mert vadászó-gyűjtögető korunkban a cukornak egy legfontosabb forrása volt: a jó érett gyümölcsök. Ezek gyorsan megrohadtak, elették előlünk más, ügyesebb állatok, stb, szóval nem lehettünk biztosak benne, hogy még holnapra is a fán lesznek, ha ott hagyjuk őket. A legjobb megoldás ez volt: minél többet enni belőle. És bár ezek az idők már elmúltak, ez az ösztön olyan mélyen kódolt bennünk, hogy ez irányít bennünket még ma is, amikor egy tepsi süti fölött állunk. Talán hasonló folyamat játszódik le bennünk a kényelem kapcsán is. Valamint azt is látni kell, hogy korábban a csoportok összetartása nélkülözhetetlen volt a túléleshez. Ehhez pedig alkalmazkodni kellett a csoport többi tagjához. És bár ma már nem függünk olyan közvetlenül egymástól, mint korábban, az ösztön még nem veszett ki belőlünk: alkalmazkodni a bevett szokásokhoz. De beszülhetünk a rivalizálás – szintén mélyen kódolt – bennünk élő jellemvonásáról, amely a státuszszimbólumok kialakulásához és így a fogyasztás növekedéséhez is sokat hozzátesz. De ha csak az elmúlt évszázad háborús idejeire és az azt követő rendszerek nélkülözésére gondolunk: a sok-sok szűkölködés után sokan kompenzálnak – teljesen érthető módon.

Pótcselekvés

Egyre többet beszélünk a társadalom atomizálódásáról, ennek káros hatásairól, sőt, azt is kezdik pedzegetni, hogy mi van, ha a depresszió és társai, azaz

“a mentális betegségek nem rendellenességek, hanem teljesen természetes reakciók arra a világra, amit kialakítottunk magunknak?”

Mindezzel arra akarok utalni, hogy egy olyan világban élünk, ahol nagyon sok mentális, pszichológiai, szociális igényünk nem elégül ki és ezeket különböző módokon pótolni próbáljuk, hogy enyhítsük a bennünk keletkező feszültséget. Azaz valóban kialakulnak függőségeink. Alkohol-, dohány-függőség, drog-fogyasztás, de nem kell feltétlenül ilyen szélsőséges esetekre gondolnunk. Képernyő-függés, túlfogyasztás, impulzusvásárlás, (videó)játékfüggőség és társai.

Felgyorsult, egészségtelen tempót diktáló világunk kényszerít arra is, hogy látszatmegoldásokat válasszunk: félkész ételek, okos-házak, automatizált öntözőrendszer a kertbe, autózás, házhoz szállítós bevásárlás és a többi.

Nem tudjuk, hogy lehetne másképp

A fentiek értelmében én azt gondolom, hogy valójában nem vagyunk kényelem-függők, csak nem tudunk róla: választhatnánk mást is. Természetesen nincs könnyű dolgunk, ha kicsit lassítani akarunk, kevesebb technológiával akarjuk megoldani az életünk, hiszen mind ebben a világban élünk, nem tudjuk teljesen kivonni magunkat az általa diktált tempóból. De egy kicsit azért tehetünk ellene. Hozhatunk tudatos döntéseket arról, hogy limitáljuk a technológiai eszközöket az életünkben, korlátozzuk a családunkba bekerülő telefonok, számítógépek számát, nem vásárolunk televíziót. Lift helyett felsétálhatunk a harmadik emeletre, biciklizhetünk vagy tömeg-közlekedhetünk a munkahelyünkre, járhatunk piacra vásárolni, főzhetünk otthon közösen, választhatunk kézműves termékeket. Dolgozhatunk kevesebbet, kevesebb pénzért, hogy több időnk legyen, hiszen ha kevesebbet fogyasztunk, kevesebből is megélhetünk. A kényelmi technológiákat pedig csak ott alkalmaznánk, ahol valóban a robotolást csökkentik.