Utazás – tippek, hogy minél környezetbarátabb legyen

Már javában tart a nyár, mindannyian készülünk vagy talán már voltunk is nyaralni, belföldön, külföldön, sátrazva vagy épp szállodában. Strandolunk és kirándulunk, múzeumokba megyünk, jókat eszünk és – nagyon remélem, hogy ténylegesen – feltöltődünk egy kicsit. Ám az se mindegy, hogy ezt hogyan csináljuk, mennyi szemetet termelünk és mekkorára növeljük az ökológiai lábnyomunk. Mit tehetünk, mikre figyeljünk oda, hogy lelkiismeret furdalás nélkül teljen az utazás?

Egy kis személyes sztori

Mi idén egy elég nagy utazásba vágunk bele, Marokkóba megyünk, ugyanis a párom édesanyjának ez már egy régi vágya. Persze azért mi se nagyon tiltakoztunk. 😉 Azért se, mert az elkövetkező néhány évben másra fókuszálunk majd, az utazás háttérbe fog szorulni, így jó ötletnek tűnt most beiktatni egy nagyobb utat. Azonban mi már eljutottunk odáig, hogy nem ülnénk repülőre, ezért mi a párommal oda-vissza vonattal utazunk. Ez lehetőséget teremt arra is, hogy mindkét irányba megszakítsuk az utazásunkat, megálljunk egy-két városban és ott is belekóstoljuk kicsit a levegőbe, no meg persze a helyi specialitásokba. 🙂  Mivel ez egy elég hosszú utazás lesz és nyilvánvalóan lesz pár olyan dolog az úton, amit itthon nem engednénk meg magunknak, van egy kis lelkiismeret furdalásom a környezetterhelése miatt. Én ezt nem tartom rossz dolognak, átfordítom motivációvá és arra használom fel, hogy minél alaposabban felkészüljek és lehetőleg mindent megtegyek, hogy minél kisebb lábnyomot hagyjunk magunk után.

Utazás – de mivel és hová?

Több olyan nagy világutazót is megismertem már, ha nem is mindüket személyesen, akik az után, hogy a környezetvédelem útjára léptek, fokozatosan elkezdtek leállni a repüléssel. Nálunk is elsődleges szemponttá vált, hogy olyan helyre megyünk csak, ahová repülés nélkül el tudunk jutni. Köztudott ugyanis, hogy a repülés az egyik legkörnyezetterhelőbb utazási mód. Főleg a szén-dioxid kibocsátása miatt, de fontos megemlíteni az egyéb szennyező anyagokat, valamint a zajterhelést is. A The Guardien elemzése szerint szerint egy Londonból New Yorkba tett repülő út 986 kg/fő szén-dioxid kibocsátással jár. A világon 56 ország polgárainak ennél az egész éves szén-dioxid kibocsátása kisebb. Érdemes tehát mérlegelnünk, hogy vajon mindenképp repülőre ülünk-e.

Ha tehetjük válasszuk a vonatozást a repülés helyett

Megint egy kis személyes

Én alapvetően azt tapasztalom saját magamon, hogy bár néha magam is vágytam távoli tájakat felfedezni, idővel eljött az az állapot, hogy már jobban nyomaszt az a teher, amit egy (például) amerikai utazás jelentene, mint amekkora a vágyam oda eljutni. Ma már tulajdonképpen nem is igazán vágyok ilyen nagy utakra, mert tudom, hogy mi az “ára”. Közben viszont felfedezem, hogy milyen gyönyörű tájak vannak Magyarországon, amiket eddig nem ismertem, valamint a környező országokban is. A Tátra vagy Szlovénia lenyűgöző hegyei között is remekül lehet töltődni, és oda még vonattal vagy busszal sem olyan nagy dolog eljutni. Bécs fantasztikus város és itt van alig néhány órára! Vagy a horvát tengerpart, vagy Erdély sziklás csúcsai, vagy a hazai termálfürdők kényeztetése… Kincsekkel vagyunk körülvéve!

Hogyan pakoljunk?

Ha vonattal, busszal vagy autóval utazunk, érdemes minél kevesebb cókmókot vinnünk magunkkal, hiszen mindhárom csomagtere véges. Emellett természetesen saját magunk számára is megkönnyítjük az utazást azzal, ha nem a hatalmas táskáinkkal kell bajlódnunk. (És hazafelé úgy is mindig nagyobb azért egy kicsit a táskánk… Na, de erről még később!)

Nagyon nem mindegy, hogy mennyi cókmókkal kell végig csinálnod az utazást

Mit és mennyit?

  • Ruhák: Ha csak egy hétre mész és nem akarsz vagy tudsz mosni akkor érdemes annyi ruhát vinni, hogy kitartson, de ha hosszabb útra mész vagy nem okoz gondot a mosás (akár kézzel), akkor érdemes kevesebbet pakolnod. Fontos, hogy legyen nálad meleg ruha is, akkor is, ha alapvetően meleg vagy forró időjárásra számítasz! Mindig jöhetnek meglepetések.
  • Fehér nemű és zokni: Bármennyire furcsa is, ebből is elég lehet pár darab, főleg nyáron. Ha esténként kiöblíted őket, éjszaka meg is száradnak. Tipp: Lányoknak praktikus egy testszínű, lecsatolható pántú melltartó, ezt bármilyen ruha alá fel lehet venni.
  • Esőkabát: Mindig, mindenhol jól jöhet, akár városban, akár a természetben töltöd a pihenő idődet. Érdemes egy drágább, de jobb példányt beszerezni, ami biztos nem fog műanyag-hulladékká válni az út végére, sőt, akár évekig elkísér majd.
  • Fürdőruha: Opcionális, de alakulhatnak olyan helyzetek, amikor jól jön.
  • Cipők, szandálok, papucsok: Sok múlik azon, hogy milyen programokat terveztek és hová utaztok, de egy zárt cipő és egy szandál mindenképp legyen nálad, még ha kicsit sok helyet foglal is.

Pipere

  • Mosás: Egy marhaepe- vagy sima mosószappan könnyen elfér a táskádban és a szálláson a csap alatt kiöblítheted vele a ruháidat, így is csökkentve a poggyászod méretét.
  • Mosakodás: Érdemes csak annyi szappant és sampont, szilárd sampontsamponszappant vinni magunkkal, amennyire biztos szükség lesz. Ehhez a sampont áttölthetjük kisebb üvegcsébe, a szappanhoz meg remek kis úti szappantartót kaphatunk. Persze egy megmaradt műanyag doboz is épp úgy megteszi.
  • Női higiénia: A menstruációs kelyhek az utazás megmentői lehetnek, mert akár 12 órán át is kibírják, ha nincs lehetőség, megfelelő körülmények kiüríteni. Érdemes azonban már néhány hónappal korábban elkezdeni használni őket, hogy kellően gyakorlott legyél, mire az utazás közben lesz szükséged rá. Fontos, hogy a használatát meg kell tanulni, ami időbe telik!
  • Napvédelem: Valószínűleg ezt nem kell nagyon magyarázni, azonban jó tudni, hogy ennek is van hulladékmentes alternatívája. Egyrészt egy bő, laza, szellős, világos ing is sokat segít, a kilógó testrészeidre pedig használhatsz natúr napozókrémet, ami nem csak káros anyagoktól mentes, hanem a csomagolása is újrahasználható. Apropó, napvédelem! Kalapot, kendőt, sapkát is mindenképp vigyetek magatokkal.

Amit azért viszünk, hogy a hulladéktermelésünket csökkentsük

Ha ezekkel indulsz útnak, már biztos, hogy sokkal kevesebb hulladékot termelsz útközben
  • Kulacs: számtalan PET-palackos ásványvíz megvásárlásától kímélheted meg így magad. Kávézók, éttermek mosdójában biztos újra tudod tölteni, de valószínűleg a legtöbb kedves eladó is szívesen megteszi neked. A Refill révén viszont akár olyan helyekre is rátalálhatsz, ahol kimondottan nyitottak ilyesmire. Az én személyes kedvencem a 8,5 dl-es kulacs, mert se nem nagy, se nem kicsi, de akár tárolóvá is alakítható. Ha olyan helyre mész, ahol nem szabad a csapvizet meginni, túraboltokban beszerezhetsz vízszűrős kulacsot is.
  • Ételes doboz: Csomagolhatsz bele magadnak ételt a kirándulásokra, de ha az étteremben nem győzöd megenni, amit rendeltél, nem kell műanyagdobozokba kérned elvitelre a maradékod. Így az ételpazarlás ellen is tehetsz! Nálunk is mindenképp lesz néhány ételhordó doboz, amibe egyrészt tudunk magunkkal vinni elemózsiát a kirándulásokra, másrészt a piacon is tudunk ebbe vásárolni ezt-azt, ha szeretnénk megkóstolni a helyi finomságokat.
  • Vászonszütyők és vászontáskák: Ahogy a dobozok, ezek is a vásárlások során lehetnek hasznosak, hogy elkerüld a műanyag zacsikat. Használd úgy őket,a hogy itthon tennéd!
  • Evőeszköz készlet: Ha olyan helyen kényszerülnél enni, ahol csak eldobhatós evőeszközöket adnak, előkaphatod a saját kis vilkádat, ami könnyű és kis helyen is elfér.
  • Textil zsebkendő: Aki hulladékmentességre törekszik, azoknál elég gyakran amúgy is megtalálható a mosható zsebkendőkészlet, de az utazás során is hasznos lehet, akár azért is, hogy kicsit benedvesítve hűsítsd magad vele, vagy megtöröld a kezed a tömegközlekedési eszközök után.

Még néhány apró ötlet

Ne tárgyakat gyűjtögessünk, hanem inkább emlékeket!
  • Az utazás során ugyanúgy igyekezzünk helyi termelőktől, piacokon vásárolni, kerüljük a feldolgozott termékek fogyasztását, amik rendszerint nem csak egészségtelenek, hanem “alaposan” be is vannak csomagolva.
  • Nincs utazás, ami eltelhetne apró szuvenírek beszerzése nélkül, de azért figyeljünk oda, hogy mit és mennyit hozunk belőlük haza. Vásároljunk helyi termelőktől bort, sajtokat, esetleg kézműves ékszert, sálat, kendőt, táskát. Mindenképp olyasmit keressünk, ami nem csak emlék lesz, hanem használni is tudjuk és szükségünk is van rá. És emlékezzünk a nem megvásárolt termék a legkörnyezetbarátabb termék, úgyhogy igyekezzünk minél kevesebbet vásárolni, gyűjtsük inkább az emlékeket!
  • Részesítsd előnyben a helyi tömegközlekedést, bérelj biciklit, sétálj! Így nem csak a környéket ismerheted meg jobban, hanem az ökolábnyomod is csökkentheted.
  • Kerüld a kétes hírű állatkerteket, próbálj olyan túraszervezőket találni, akik a fenntarthatóságot szem előtt tartják programjaik szervezésekor! A Talpalatnyi történeket blogján sok hasznos infót találsz amúgy is, de a felelős utazásról szóló cikküket mindenképpen ajánlom.

Jó utat, sok szép kalandot nektek!